HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel, R
2018. március 8.

Mindenki egyért – Magyar Kupa 4. játékhét

A 16-ból két párharc is egyetlen IMP-vel dőlt el a Magyar Kupa főágán, ezeken ha egy ponttal többet szerez a vesztes csapat, továbbjut. Ezen kívül is voltak meglepetések az első KO-napon. Ahogy a Káró Kupában is.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2018. március 2.

Mindenki egyért – Magyar Kupa, 3. játékhét

Véget értek a selejtezők, kezdődhet az izgalmasabb rész: az egyenes kiesés! Igaz, ez idén sem lesz egészen egyenes, egy vereség után még vissza lehet jutni vigaszágon a Magyar Kupáért küzdők közé. Végigszaladunk a csoportokon, előveszünk pár izgalmas partit, aztán belevetjük magunkat a jóslásba.
Kelen Károly
2018. március 2.

Összecsap a húsz legjobb magyar! – Koltai Gábor Emlékverseny

Lesz megint egyéni verseny! Egymásnak esnek a legjobb magyar bridzsezők! Lehet figyelni, hogyan teszik a lapokat, min gondolkoznak, mennyi idő kell nekik egy zseniális mozdulathoz! És Koltai Gabiról kapta a nevét az esemény!
Talyigás Péter
2018. március 2.

Eine Kleine Nachtmusik – Magyar Kupa 1. játékhét

A Magyar Kupa csoportmérkőzéseinek első hétfői napján már besötétedett, amikor terítékre került a következő kis csemege. (A címlapillusztráció Dorothea Tanning Eine Kleine Nachtmusik című 1943-as olajfestménye)
Gulyás Dániel
2018. február 24.

Sztárparádé Monacóban – 2. European Winter Games

Február 17. és 23. között rendezték a második téli játékokat. Ahogy a számozásból is látszik, nem a téli olimpiáról, hanem Philippe Zimmermann, svájci származású ingatlanmágnás versenyéről van szó. Aki esetleg nem ismerné, ő az, aki világbajnok párosokat vásárol csapatába, és azokkal nem csak nyílt versenyeken, hanem Monaco színeiben nemzeti megmérettetéseken is indulni, sőt, gyakran jól végezni is szokott, partnere pedig Franck Multon volt francia válogatott játékos.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel, R
2018. február 23.

Mindenki egyért – Magyar Kupa 2. játékhét

Folytatódott a kupa selejtezők sora, ezúttal a második napot játszották a csapatok, jövő héten véget is ér ez a szakasz, és jöhet a főág!
Fazakas Gergely
2018. február 22.

Sztriptízshow a Griff Hotelben – IBBF

Az IBBF csapatversenyéről való a két parti – mindkétszer 3 szan a felvétel, és mindkétszer az asztalok több, mint fele nem vitte haza a gémet. A játék kulcsa mindkétszer a vetkőztetés volt.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2018. február 16.

Mindenki egyért – Magyar Kupa 1. játékhét

A 47 csapatból 32 marad talpon a háromhetes előselejtező végére, de egyelőre még csak az első játéknapokon vagyunk túl a Magyar Kupában. Több csoportban is meglepetésekkel kezdődött a sorozat, lássuk, mi történt az első héten!
Bozzai Bence
2018. február 10.

Mindenki egyért – Magyar Kupa beharangozó

Idén 47 csapat vág neki a kupaküzdelmeknek, a lebonyolítás alapvetően nem változott: 8 csoportra osztották fel a csapatokat (hét hatos és egy ötös), a legjobb 32 jut be a Magyar Kupa főtáblájára, keddre, a többiek pediglen hétfőre a minor kupákra. Bemutatjuk a csapatokat, jön pár gyors kérdés-válasz, és tippelünk a csoportkör végső sorrendjére.
Gulyás Dániel
2018. február 6.

Eb-válogató a vesztes szemével

Szerettünk volna nyerni, nagyon. Sajnos, nem úgy alakult, hogy esélyünk legyen… Lássunk pár partit, amin nem múlt – és párat, amin igen. Naponta négy 16-ost játszani nagyon fárasztó. Az ellenfél (Dumbovich Miklós–Winkler Gábor, Hegedűs Gál–Szegedi Balázs) végig négyesben játszott, míg mi öten (Gulyás Dániel–Kotányi Balázs és Szilágyi László váltva Macskásy Gáborral és Talyigás Péterrel), ezért erre nem lehetett panaszunk, azonban kétségtelen, hogy a második napra kissé elfáradtunk, ebben (is) nagyobb rutinja van az ellenfélnek.